2015. június 29., hétfő

Elkészült

Hát elkészült. Egy álom valóra vált. A gondolatban és szívben körvonalazódott terv megvalósult. Elkészült a balatoni házikó.

Előszoba

Hosszas elméleti előkészületek, többéves "vágyakozás" után idén tavasszal léptünk a tettek mezejére: megvettünk egy felújításra váró régi falusi házat egy balatonparti településen. A házhoz jókora kert is tartozott, a kertben nyíló tavaszi csodákról már beszámoltam. A házról magáról viszont még nem közöltem részleteket.

Egyrészt nem akartam a megvalósulás előtti állapotról írni. Hiszen az öregesen berendezett, régóta nem lakott házban ugyan ki látná a tiszta, praktikus, barátságos nyaralót? Inkább magamban gyűjtögettem az átalakulás képeit, hogy a végén egyben mutassam meg, mi született. Több bejegyzést megtölthetnének a felújítás lépései, az előtte-utána képek. Most én mégis inkább a végeredményre fókuszálok, s az immár elkészült, felújított, berendezett házikót mutatom meg.

Konyha


A felújításnál segítségemre volt egy jóbarátom jóbarátja, aki lakberendezőként hasznos tanácsokkal látott el. Így nem volt kérdés, hogy mit hol szerezzünk be, honnan találjunk asztalost, vagy éppen burkolatot. Ő volt az is, aki a fejemben élő terveket "jóváhagyta" vagy éppen saját ötleteivel kicsit elterelte. A mellékelt képek a mi közös munkánk eredményét mutatják. Ide másolom az általa rajzolt látványterveket, ezek mellé teszem a  megvalósult állapotot mutató fotókat.

A felújításnál igyekeztünk megmenteni, amit lehetett. Nem termeltünk sittet, hanem, amit tudtunk, újra beépítettünk. A kibontott ajtókból lett asztalka és fogas, a régi bútorokat újramázolva új darabokat kaptunk. Ötvöztük a házban maradt retro szekrényeket az otthonról, Mándokról hozott falusi kiegészítőkkel.

Piros szoba



Régi lenvászon zsákokból készültek a párnák, függönyök, így egy csipetnyi szabolcsi hagyaték is új életre kelt a somogyi dombok között. Új helyet találtunk a nagymamám által hímzett kendőknek, az általa horgolt csipkének, a monogrammos zsákoknak, de helyet kapott itt anyukám középiskolai bőröndje, vagy éppen régi szerszámosláda, fogas, s a saját bilink is...

S hogy miért kék-piros lett a ház vezérszíne? Ennek több oka is van. Egyrészt a tengerészes, balatonparti hangulathoz hozzátartozik a matrózcsíkos kék és piros. Másrészt kék és piros a hagyományos beregi hímzések mintája, s ilyen színnel szőtték a zsákokat is a falunban. Harmadrészt meg ez a szín elég kontrasztos és nem hétköznapi, lehet vele kísérletezni egy állandóan nem használt, de mégis lakájossá tett házikóban. Ja, s kék-piros-fehér az amerikai és a francia zászló is, hát a mi családunkban mindkét nemzeti lobogó elég fontos szerepet játszik...

 
Kék szoba



Mintákat tekintve mostanában mániákusan gyűjtöttem a pöttyöset, csíkosat és kockásat. Pöttyös tányérból és bögréből egész készlet jött össze, ez persze piros, mert a piros pöttyös az igazi. Csíkosban inkább a kék dominál, ez amolyan tengerészes, nyárias érzést ad. Ezt kiegészítheti a kockás minta, legyen piros vagy kék.

Ja, s ha már színek, a kékhez és a piroshoz egy-egy virág is társul. A pirosmániám eddig piros kabátban és autóban testesült meg. Most pedig a ház egyik szobájában, amit a pipacs virága ihletett. Ezért kerültek pipacsos képek a falakra. A kék szoba hűvösebb, itt a búzavirág kékjét érhetjük tetten. Szóval ha valaki szeretne meglepni, akkor egy pipacsokkal és búzavirággal teli csokrot hozhat nekem:)

Fürdőszoba


Ha ez a mondóka még nem volt elég, akkor gyertek el és nézzétek meg személyesen a házikót! Kizárólag jóbarátok és családtagok vannak itt szívesen látva. A mándoki vendégházunk balatoni testvérkéje idegen vendégeket nem, csak bennfenteseket fogad. Jelentkezés nálam lehetséges. Akit pedig érdekelnek a felújítás képei, az egy albumban megtekintheti az előtte-utána képeket és a bútorok átvarázsolásának lépéseit.



2 megjegyzés:

  1. Krisztinka, gratulálok! Meseszép házikó, sokat leszek a vendéged!

    VálaszTörlés
  2. Gratulalok az almod megvalosulasahoz Kriszta!

    VálaszTörlés