2010. október 23., szombat

56

Kezdem érteni 56-ot, bár teljesen megérteni szerintem sosem fogom. Tanultunk róla az iskolában, ünnepeljük évente, készitenek filmeket, irnak könyveket, de valahogy nem jön át az események mélysége.

Rá kellett jönnöm, hogy csak testközelből, emberi sorsokat megismerve foghatom fel a történelmi események máig ható súlyát.
Itt élek Clevelandben, ahová sok-sok 56-os menekült. Találkozom velük, beszélgetünk, s hátborzongatóvá válnak az ötven évvel ezelőtti események.
...
Van egy nénim, akinek besegitek mostanában. 56-ban 32 éves volt (mint én most), s tanárként a diákokat vezette a harcban. S itt a harc szó szerint értendő: támadás a harckocsik, tankok ellen, gyújtóbombával, gépfegyverrel, fél téglával. A harc alig egy hétig tartott, de ezrek sorsára volt hatással. Rá a bitófa várt, igy nem volt más választása, jött, az ismeretlenbe, egy idegen földre, aminek még a nyelvét sem beszélte. S most itt él, mesél, emlékezik, s én hallgatom.
...
Azt, hogy most Amerikában tanulok is 56-nak köszönhetem. Az ösztöndijam alapitója 1o éves kisfiúként a szüleivel szökött át a határon, s majd több hónapos hercehurca után került a tengerentúlra. Ma nagyhirű szemsebész, saját klinikáját vezeti Buffaloban. Sikerét többek között az otthoni oktatásnak is köszöni.
...
S az egyik legérdekesebb történetem következik. Az idei év október 23-án az amerikai magyarok körében jártam. Ünnepi műsor, vacsora, s néhány ismerős várt. A vendégek sorában volt egy hölgy, akiről messziről látszott, hogy nem 56-os emigráns: a bőre ugyanis fekete volt. Aztán kiderült, mit keres körünkben: 2o évesen önkéntesként dolgozott Bécsben a magyarok egyik menekülttáborában, valamikor 1957 nyarán. Képeket vetitett az óceánjáróról, amivel átkelt, európai városokról, amiket megnézett, s végül magyar értelmiségiekről, akikkel együtt élt, s akiket szociális munkásként segitett. Meghatározó élmény volt ez számára, hiszen eztán döntött a saját pályájáról, munkájáról. Ma nyugdijas, egy pszichiátriai intézetett vezetett, s ott dolgozott 4o éven át, szolgálva a rászorultakat, amilyenek a magyar menekültek is voltak.
...
E három történet kicsit közelebb hozta ezt a nehéz és még mindig fájó történelmi kort. Mária, Péter és Dorothy személyes példái a múltnak, s példái a túlélésnek, a jövőnek. Én eztán az ő személyükön keresztül gondolok 56-ra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése